Az egészség tényleg az egyik legfontosabb dolog, és elsőként akkor tapasztaltuk meg a férjemmel, hogy milyen jól össze lehet kötni a kellemest a hasznossal egy utazás során, amikor egy gyógykezeléseket is biztosító szállással tettünk próbát. Nagyon jól tettük, hogy beneveztünk erre az átvitt értelemben is izgalmas utazásra, ugyanis olyan módszerekkel ismerkedhettünk meg, amikről korábban még csak nem is hallottunk. Az ott dolgozók nagyon kedvesek és felkészültek voltak, azt éreztük végig, hogy a lehető legjobb kezekben vagyunk.
Érdekesnek tartom, hogy mennyire elfeledkezünk a mai rohanó világunkban arról, hogy a testi és a lelki egészség mennyire nem elválasztható egymástól. Vagy mondhatnám, hogy nem is érdekes, hanem inkább szomorú ez az egész. Ezért is fontos lelassítani, a gyakran túlingerelt állapotból törekedni arra, hogy minél több olyan forrásunk legyen, ahonnan békességet, felfrissülést nyerhetünk. Legalábbis én igyekszem a mentális egészségemmel is ugyanúgy foglalkozni, pedig sajnos előfordul, hogy túlságosan szorongok egy-egy dolog miatt. De a szorongás, rágódás egy nehéz téma. A teljesítmény manapság kiemelten fontos, gyakran a produktivitásban mérjük a sikerességünket és értékességünket, amit nem szabadna…
Ezért is örülök nagyon, hogy a panzióban, ahol a legutóbb jártunk, minden értelemben tudtunk pihenni, töltődni és kikapcsolódni. Bárcsak mindenki megtehetné ezt, bár mi is gyakrabban megengedhetnénk magunknak! Szép világ lenne… Mindenesetre nagyon hálás vagyok, hogy ez megadatott nekünk a sok munka után.
A testvérem most egyetemista, így gyakran beszélünk arról, hogy milyen budapesti diákmunka lehetőségei nyílnak, amit fixen be tud illeszteni a napirendjébe. Sokat mesélt mostanában a TopiWorkről, amivel a barátainak nagyon jó a tapasztalata, mindenki viszonylag rövid időn belül talált itt munkát a társaságából. Szerintem ez tök nagy dolog, emlékszem, én a barátaimmal annak idején mennyit szaladgáltam be személyesen az iskolaszövetkezetekhez, ők meg már a neten tudnak jelentkezni az aktuális diákmunka ajánlatokra… Változik a világ, az biztos, de örülök, hogy a budapesti diákmunka lehetőségek fejlődést és bővülést mutatnak.
Ha a legjobb budapesti diákmunka az, ami érdekel, akkor egyrészt megnyugtatlak, több is van, akár Pest megyén belül is. Másrészt a lehető legjobb helyen jársz akkor, ha a TopiWork Iskolaszövetkezetnél kezdesz el kutatni. De szerintem az eddigiekből is kiderült számodra, hogy mennyire odavagyok a TopiWorkért, abszolút elmondható róluk ugyanis, hogy lépést tartanak a korral, és igyekeznek a lehető leggördülékenyebbé tenni a munkakeresés egyébként lelkileg olykor megterhelő folyamatát. Nekem ez egy nagyon pozitív dolog, és úgy veszem észre, hogy a kistestvérem korosztályának is. Bár lehet, hogy nekik ez már szinte “alap dolog”, hogy ilyen jól össze van rakva egy oldal, kompakt és felhasználóbarát, nekem azonban engedtessék meg, hogy rácsodálkozzak… Korábban nem is gondoltam, hogy ennyire lelkesedni fogok érte, azonban még én is szétnéztem az oldalon, pedig nekem aztán tényleg nem aktuális a diákmunka keresése. Na meg úgy voltam vele, hogy ha személyes tapasztalat alapján tudok itt beszámolni róla, az azért mégiscsak sokkal jobb, nem igaz? Szóval hahó, diákok, főleg egyetemisták! Szeretnétek akár már tök jó gyakornoki melókat megcsípni, amik pontosan illeszkednek a meglévő tanulmányaitokhoz? Akkor irány a topiwork.hu, mert itt bizony aztán minden iparágban vannak olyan lehetőségek, hogy hűha! Érdemes résen lenni, nehogy lecsapjon az álommunkára valaki más, még mielőtt jelentkeznél!
Persze megértem, ha segítségre van szükséged, vagy legalábbis egy kis ötletbörzére vagy pár jó tanácsra, megerősítésre. Ha hiszitek, ha nem, a TopiWork Iskolaszövetkezet szuper csapata még erre is gondolt, ugyanis a blog felületükön jó néhány hasznos tartalmat találsz, amit érdemes lehet átfutnod, mielőtt beleveted magad az önéletrajzod elkészítésébe, a motivációs levél megírásába, vagy esetleg ezeken már túl is vagy és szerencsére sikeresen vetted az akadályokat, de éppen az interjúra készülsz… Nos, abban az esetben is nagyon jól jöhetnek a TopiWork szakmai bejegyzései!
Ha tehát a legjobb munkák közül szeretnél válogatni, akkor szükséged lesz egy internetkapcsolatra és egy eszközre, amin kényelmesen tudsz böngészni és jelentkezéskor fel tudod tölteni róla a szakmai önéletrajzodat is. Nem kell rágörcsölni, ahogyan látni fogod, a TopiWork mindent megtesz annak érdekében, hogy összekössön a legmenőbb cégekkel és korrekt állásokkal, de azért neked is oda kell tenni magad!
Bízom benne, hogy sok hallgató számára fog hasznosnak bizonyulni ez a rövid bejegyzés a TopiWorkről. Ha rágörcsölnél a munka-dologra, akkor gondolj arra, hogy mindenkinek el kell kezdenie valahol, és nyilván egy pályakezdőtől nem is várják, hogy annyi mindent bele tudjon írni a CV-be. Sok sikert kívánok mindenkinek az álláskereséshez – magam is átéltem, hogy milyen sokat jelent ez az önállósodás, a felnőtt élet folyamatában. Hajrá, hajrá!